Ayahuasca szertartásokat jelenleg sokféle ember tart sokféleképpen, cikkem/jegyzetem célja hogy felhívjam a figyelmet néhány stílusra, jellegzetességre, de nem elemzem ki alaposan a ceremóniákat.

Őslakos szertartások:
Dél-Amerikában 100+ őslakos törzs használ Ayahuascat, ezen bennszülöttek nagy része elzárkózva él a civilizációtól az őserdő mélyén Brazília, Peru, Ecuador és Kolumbia területén. Azt hogy milyen régóta használják a „medicint” nehéz pontosan meghatározni, egyes feltételezések szerint akár több ezer éve. Hitviláguk az animizmusra, mágiára és sámánizmusra épül. Az Ayahuasca-t használhatják többek között a vadászathoz, beavatási szertartásokhoz, jósláshoz, szerelmi varázslatokhoz, szellemidézéshez, továbbá a tsentsak (mágikus nyílvesszők) látásához és eltávolításához, ezen kívül természetesen purgatív célokra. Szertartásaik teljesen változóak lehetnek, a medicin elkészítése, erőssége, hatásmechanizmusa szintén. Ha autentikus, tradicionális szertartásokról beszélünk, ezekre a szertartásokra kell gondolnunk. Néhány törzset megemlítek, akik ismertebbek és elérhetőbbek a nyugati embereknek, ezenkívül többnyire az a vélemény róluk hogy jól ismerik az Ayahuasca-t: Shipibo-Konibo (Peru), Tukano (Brazília, Kolumbia), Kamsá (Kolumbia), Huitoto (Kolumbia), Shuar (Ecuador), Lamista (Peru)

Mesztic sámánok szertartásai Peruban:
Meszticeknek nevezik Dél-Amerikában azokat az embereket, akiknek egyik szülője fehér, a másik pedig indián származású. Beszélnek spanyolul (Peru), civilizáltan élnek a városokban, falvakban vagy azokhoz közel, sok esetben magukat nem meszticnek nevezik, hanem ahhoz a törzshöz tartozónak ahonnan indián ősük származik. Az Ayahuasca popularizációja Peruban főképp nekik köszönhető, ugyanis sokan közülük ugyanúgy tartották a kapcsolatot a bennszülött életmóddal, hagyományokkal, mint a nyugatias világgal, így közvetítő szerepet töltenek be.
Peruban a Shipibo hagyományok a legismertebbek, általánosan elterjedt nézet, hogy ők a „mesterei” ezeknek a tradícióknak. Ez az oka annak, hogy a perui mesztic sámánok legtöbbje Shipibo mintás öltözetben tartja a szertartásokat (néha Shuar fejdísszel), a szertartásteret Shipibo alkotásokkal díszítik ki.
A Shipibo stílusú Ayahuasca szertartások diéta keretében kapnak helyet, ugyanis az irányzat sámánjai vegetalisták (herbalista, növény-szakértő). Éjjel kezdődnek a ceremóniák, naplemente után, sötétben, majd éjfél után nem sokkal véget is érnek, így kb. 4-5 óra hosszan tartanak. A Mapacho (Nicotina Rustica dohány) minden esetben kiemelt szerepet kap, áldást, tisztítást, gyógyítást, energiák közvetítését stb. szolgálja, minden növény apjának tekintik. A ceremóniát egy vagy több sámán-gyógyító (curandero, ayahuascaero, etc.) vezeti, akik mágikus dalokat, imákat, idézéseket vagyis Icaro-kat énekelnek chakapa (levél-csörgő) segítségével, a szertartás tudatosan és mágikusan is fel van építve. Továbbá jellegzetesség hogy ebben a hagyományban is dolgoznak a mágikus nyílvesszőkkel, melyeket a sámán kiszívhat, kifújhat, kifüstölhet a részvevők testéből, viszont a tsenstsakkal való munka a legtapasztaltabb sámánok gyakorlata. Ezekre a sámán-gyógymódokra a ceremónia keretein belül kerül sor minden esetben, ugyanis úgy tartják, hogy a medicin felruházza a sámánt olyan látnoki képességekkel, amellyel látja a betegségeket, illetve a különböző átkokat vagy mágikus nyilakat amelyek a hétköznapi ember számára láthatatlan. Ebből kitűnik, hogy ezen felfogás szerint az Ayahuasca önmagában nem egy mindent gyógyító varázsszer, sokkal inkább egy eszköz mely megfelelően használva képes segíteni a gyógyítót és a pácienst. Személyes véleményem az, hogy a Shipibo hagyomány nyilvános szertartásrendje megőrizte az Ayahuasca felhasználásnak azon módját, ami nevezhető „tradicionálisnak”, de legalábbis nagyon közel áll hozzá, így azok a mesztic sámánok, akik ebben a szertartásrendben dolgoznak, közel járhatnak a hagyományhoz, de elterjedt nézet hogy az igazi sámáni tudást a vadont lakó őslakosok őrzik.
Mivel az Ayahuasca turizmusnak elsősorban Peru a célpontja, kialakult az úgy nevezett „road-shaman” kaszt, ugyanis sokan elsősorban megélhetési célzattal vágnak neki a sámán-karriernek, ennek köszönhetően nem nehéz ayahuasca-sámánt találni, aki szertartásra invitálja a vendégeket, ugyanis nem ritka hogy táblákkal hirdetik ezt a szolgáltatást. Szertartásaik teljesen változóak, de többnyire igazodnak a tradicionális sémákhoz és keveredhetnek a ceremóniákba keresztény elemek is, ugyanis sok mesztic sámán katolikus.

Brazília:
Brazíliában az őslakosok mellett három irányzatot említenék meg.
Az első a Santo Daime szinkretikus keresztény egyház, szertartásaikban keverednek a keresztény elemek sámánisztikus jellegzetességekkel. Koncentrációt (meditáció), éneklést és táncot is alkalmazzák a rituálékban.
A második az Észak-Amerikai indián hagyományokat Brazíliában gyakorló csoportok (Sacred Fire, „Vörös Út”), akik a pipaszertartások, izzasztókunyhó, látomáskeresés, naptánc stb. mellett szertartásos formában használják az Ayahuascat is hasonlóképp mint a Peyotl-t. A ceremóniák jellegzetessége itt a félkör (félhold) alakúra kihúzott tűztér és a viszonylag szigorúbb szertartásrend, melyeket mind a Vörös Út rendszeréből adoptáltak.
A harmadik pedig a Guaranai népcsoport, akik az Ayahuasca-t nem használják tradicionálisan, nekik a mágikus, sámánisztikus hitrendszerükbe és rítusaikba épült be közvetítéssel a medicin.
Dél-Braziliában ezen közösségek helyi csoportjai a 21. század elejétől „Medicine Alliance” néven szövetséget alkotnak, emiatt sok ceremoniális elemet cseréltek, vettek át, illetve tanultak egymástól, ezért előfordul hogy egy szertartásokon énekelnek akár Santo Daime himnuszt, Lakota imádságot, vagy portugál nyelven Icariot, vagy egy Guarani dalt is.

Kolumbia:
Kolumbiában a Putumayo folyó régiójához kapcsolódik az Ayahuasca használat hagyományosan, ahol a medicint Jágé-nak nevezik. Ebben az országban az Ayahuascaerokat Taita-nak hívják, és évtizedek óta látogatják a városokat azért, hogy a középosztálybeli lakosságnak szertartásokat tartsanak (Yagé-session). Sikerüket részben annak is köszönhetik, hogy sok esetben katolikus keresztény hiedelmek és jellegzetességek is ugyanúgy részét képezik a hitviláguknak, mint a sámánisztikus, mágikus hagyományok, hasonlóan, mint a gomba-szertartásairól híres mexikói sámánasszony, Maria Sabina esetében. A szertartásokban így ugyancsak helyet kaphatnak keresztény imádságok, de akár gitáron játszott dél-amerikai stílusú dalok is, ugyanúgy mint a hagyományos őslakos imák, icarok (chakapával), továbbá Észak-Amerikai indián hagyományokból adoptált elemekkel is színesedhet a procedúra. A ceremóniák sok esetben egész este tartanak és nem jellemző a teljes sötétség, mint Peruban. A dohány itt is kiemelt szerepet kap, de jellemző lehet még a kokalevél szakràlis hasznàlata is. A Taita-k minden esetben őslakos gyökerekkel rendelkeznek, ezek a törzsek tudásukat őrzik, nem alakult ki erősen a „road-shaman”-ság, és nem terjedt el egész Kolumbiában a Jágé használat, így írhatom talán hogy nem hígult fel annyira az Ayahuasca-világ mint Peruban, annak ellenére hogy kb. 15e Ft-ért lehet venni egy liter jó minőségű Jágé-t.

További nem tradicionális szertartások:
Az utóbbi évtizedben nagy érdeklődést váltott ki az Ayahuasca a nyugati emberek körében. Pszichológusok, alternatív gyógyászok, természetgyógyászok, neo-sámánok, spirituális úton járok is érdeklődnek vagy ismerik a medicint. Ennek köszönhetően világszerte fellelhetőek Ayahuasca-ceremóniák, ezeknek jellegzetessége a teljes keveredés, de a legtöbb helyen igyekeznek magukat tartani tradicionális sémákhoz, ugyanis Európában és Észak-Amerikában jó ajánló levélnek számít, ha egy ceremóniamester valamelyest ismeri az őslakos hagyományokat. Láthatólag az Ayahuasca jól képes kapcsolódni rengeteg irányzathoz, találkoztam már Ayahuasca-Jógával, Ayahuasca pszichoterápiával, de nappal, fényben tartott angyalos Ayahuasca gyógyítással is.

Cikkemből remélhetőleg kitűnik mennyire színes az Ayahuasca-világ, illetve hol lehet a hagyományok gyökere. Elképzelhetőnek tartom, hogy az „igazi tradíció” képviselői maguk a növények és a belőlük készített medicin, nem pedig az hogy a különböző embertípusok hogyan alkalmazzák, ugyanis láthatólag nagyon jól képes együttműködni a legtöbb hitrendszerrel, hiedelemmel és praxissal. Továbbá általánosan elfogadott vélemény az, hogy „ahány sámán, annyiféle szertartás”.
A szertartásoknak ugyanakkor általában van egy nyitó szakasza, itt kerül kiosztásra a medicin, illetve különböző áldások, imák, felajánlások hangzanak el, egyéb ceremoniális műveletek történnek. Ezután következik a megtisztulás, a purgációs rész (hányás, rosszullét), melyet a legtöbb esetben szintén dalok és imák, icarok kísérnek (vagy sámángyógyítás), itt már erősen szokott dolgozni a medicin. Ezt követően pedig a békés, örömteli szakasz, a kellemes látomások ideje, mely során jó esetben nyugodt lelkiállapotba kerülnek a résztvevők, ennek végén pedig a ceremóniát lezárja a Maestro, mely után vagy alszanak, vagy konzultálnak a részt vevők a sámánnál, illetve helyet kaphatnak áldások, növényes fürdő, illetve rendszerfüggően bármi egyéb, ugyanúgy ahogy a megelőző két szakasz alatt.